Skip to main content

Méltó helyet kaptak az árusok az új Vásárcsarnokban

Összességében 4,1 milliárd forintból megvalósult projekt keretében teljesen felújították a vásárcsarnokot, parkolólemezt építettek és megszépülhettek a környező terek, zöldterületek is.

A beruházás keretében ugyanis a csarnok és a parkolólemez közötti területen megépült a Kereskedők utcája is. Ez a ruha, iparcikk és szezonális termékek árusítására kijelölt terület díszburkolatot és tetőt kapott. A kereskedők utcájában harminc stand található. A korábban a vásárcsarnok melletti faházakban üzemelő büfék pedig a vásárcsarnokba integrálódnak, így a nyolc vendéglátó egységet ugyancsak komfortosabb helyen találják meg a vásárlók.